Egy szikla áll a parton
nagy, nehéz kőtömeg
néhány repedés van rajta
az idő, az törte meg...
Tudom semmi sem tart örökké
tán ez tesz engem törötté
Ahogy a pillanat halad
És már nincs ami marad...
Eltűnnek az emberek
mindenki kit szeretek
múlnak majd a kínok
ma talán még sírok
holnap már feledek
Ő gyógyítja sebemet..
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.