Rád nézek és az agyam kihagy
Ismerlek, mégsem tudom ki vagy
Egy ismerős idegen az lettél
Rég mennyire szerettél!
Én is szerettelek, de most már nem
Tudod, te voltál a mindenem
A lelkembe tapostál
Érzelmekkel játszottál
És ki égett a tűz
Ami hozzád fűz
Te nem szeretsz már, és én se téged
Mondhatom, bár NEM ÍGY ÉRZEM!
Nálad maradt még egy részem
Úgy utálnálak...próbálnálak..
Ez sosem fog menni
Veled szeretnék lenni!
De tudom nem lehet,
Te nem így érzel, s én szenvedek! 

Mintha álmodnám, olyan az élet
Lehunyom a szemem, előttem képek
Ahogy tova szállnak velem az évek.
Úgy repül az idő, néha fel sem fogom
Nemrég még anya kezét fogom
És lassan már tizenhat a korom...

Három évesen az óvodába játszok
Hat évesen már iskolába járok
Itt kevesebb a móka
És nincs hinta, libikóka
Kócos hajam a szélben lobog
Ahogy a többiekkel versenyt futok...

Majd felsőbe lépek
Bevallom még félek
Elöntenek újfajta érzések 
És ezzel jönnek nehéz kérdések.
Pályaválasztás előttem 
Rajta sokat tűnődtem
De honnan tudhattam volna
Mi lesz húsz év múlva?
Észre se vettem mire kiderült,
Hogy felvételt nyernem sikerült...

Jöttek idegen arcok,
Végtelen harcok
Sikerek, néha kudarcok...
Tudom sok minden vár még rám
Hisz előttem az élet
Előre megyek, vissza sem nézek
Ahogy a világ változik köröttem
A jövő titka teng előttem
Lehunyom a szemem, mindenhol kép
Megmaradt bennem, mint fakó emlék. 

Egy napsütéses reggelen
Friss tavaszi szellő simítja meg arcomat
S fejemből ismét előtör egy gondolat...
Ahogy a parkban sétálva
Sok turbékoló párt látva
Töröm a fejem
S elmélkedem az életen.
Hisz tavasszal minden madár társat talál
Csak én vagyok ilyen szerencsétlen talán?
Már szinte látom,
Hogy levegőbe mint álom
Sok apró szív száll.
De a szerelem csak mellém nem áll.
Azt mondják ott van mindenhol...
Fiúban és lányban
Füttyös kismadárban
Mosolyban és nevetésben
Minden apró érintésben
Az ott van fűben meg fában
De hol keressem, hogy találjam?
Indultam már jobbra, balra
Minden irányba kudarcot vallva 
Feladtam, többé nem keresem,
De tudom, hogy egyszer ő mosolyog majd rám... A SZERELEM.

Ne haragudj kérlek!

Ha éreznéd azt mit én
Tudnád mekkora fájdalom
Hogy arcod nem láthatom
Ha a fejembe látnál értenéd mit érzek
Nem testben csak lélekben vérzek
Most kinyitom szívem, halld hát mit mondok
Előtörnek belőlem a legbelső gondok...
Tudod az élet sokszor nehéz
Mert az egész világ lenéz
Egy kis faluba zárva 
A szabadulást várva
Én csak ki szeretnék törni
Nem lélekben eltörni
Nekem itt nem jó
Ismerős a padló
Nincs senki aki megért
Itt mindenki szemét!
Van hogy az egekbe szállok 
Máskor egy helyben állok
Ez egy érzelmi hullámvasút
Próbáltam már, ebből nincs kiút
Egy pár ember van akit szeretek
Tőlük is kapok sokszor hideget
Nem panaszkodom, mert jól tudom
Sokak osztoznak sorsomon
Kiknek az otthon nem édes csak keserű
A család nem öröm, csak baj és nyűg.
Egyetlen támaszom
Ha szemedben láthatom,
Megértesz
Legtöbbet ezzel segíthetsz
És nincs már több baj
Mikor testem átfonja a kar
Ami véd óv és betakar
Szeretlek, hidd hát el
Viszonozd, nekem csak ennyi kell!

A szerelem olyan, mint a térkép
Van, hogy vak, és végkép
Nem tudod merre haladj
Eltévedni sem nehéz
Nem tudni, Hogy merre mész
A szerelem olyan, mint a tenger
Néha háborog, néha elnyel.
De a pusztító habok alatt
Békésen úszkálnak a halak.
A szerelem olyan, mint egy madár
Kedves énekkel hízeleg, majd elszáll
Pont olyan, mint a dal
Egyszer szép, máskor könnyeket csal.
És olyan, mint az élet
Ha feladod véget érhet
De ha jól játszol, a másvilágon újra éled.

 Délutánra jár az idő
Áprilisi bárányfelhő
Virít fent a magas égen
Ime lásd hát:
Délen fecske röppen szépen

Sáskahadak kint a réten
Zúg a kis patak serényen
Erre száll egy lepke
Rengeteg a repce
Elámít a messzi táj
Távolról jött kismadár
Lelkéből szól a dal
Enekel míg meg nem hal
Köszönetet mond a máért, az Isten jóságáért.

Mikor veled vagyok úgy repül az idő
Míg lehunyom a szemem a nap éjre dől
Eljön a búcsú ideje megint
Az óra ketyeg, sietésre int.
Kezünk összeforrva távolodik lassan
Egy újabb nap eltelt túl gyorsan
Sötétben távolodunk elnyel a homály
Lépteink kopogása hallatszik a kihalt utcán.
Bár fájó a pillanat, de mindjárt megint reggel
És újra együtt leszek az én kedvesemmel.

Megint bolond voltam...
Megint átvertél
Újra hittem neked
És csúfos véget ért
Nem kell többé senki
Csak még egy perc
Egy éles kés
Csak egy ér
Egy liter vér
És egy élet máris véget ér 
A véremmel írnám a falra
Vérrel, hogy jól lássák
Ennyi szenvedés után is fáj a valóság
Összetörtem belül, mára megszokott lett ez
Egy kérdés kering bennem: Miért tetted ezt?
Nincs élet körülöttem, minden olyan halk
A földön kuporogva dúdolok egy dalt.
Kezemet szúrja a kés
Mindent elönt a vér
Behunyom a szemem
Ó bárcsak itt lennél
Megszaladt a penge
Ütőeret ért
Egy élet mi kezdődött
Mára véget ért...

Bolond az aki kőért
Egy gyémántot elvet
Egy olcsó nőért
Éveket elveszt
Bolond ki a pillanatnak él,
De a jövőre nem gondol
Kinek ifjú szívében még
Csak a szenvedély tombol.
Mond te balga, hát megérte
Porcelánt elcserélni cserépre?
Most elfuthatsz, de majd újra látod
Ő boldog lesz, te sírva kiáltod
És eszedbe jut majd mindenféle átok
Ó égiek miért hagytátok?
Miért nem hallgattam rátok?
És hiába fekszel a legpuhább ágyon
Sosem lesz már oly édes az álom
Rájössz életed mit sem ér már
Kezed bőszen emelgeted: pohár után pohár
Így telnek az évek mára három x korod
Ha rád nézek mégis az ötvenet taposod.
És megy tovább minden
Már egészséged sincsen
Fekszel a kórház ágyán 
Életedre visszagondolván
Megbántál mindent,
De visszaút nincsen
Visszaút nincsen!

"Mikor édes hang mond keserű szavakat
a fájdalom úgy gyilkol, mint nyíl a madarat."

"Ha szereted elengeded! - mondta egy gyáva
Kinek nincsen bátorsága
és azóta mindenki őt idézi...
Miért könnyebb vereségben élni?
Ha szereted ne engedd el!
Sikert csak így érhetsz el."

Emlékszem...

Nem érdekelt, hogy felkelt a Nap
Nem akartam látni a madarakat
Már nem a múltban élek
De néha vissza nézek
Nem segít a rágalom
Rég volt ez a fájdalom
Visszasírni nem fogom.
Ha a kezembe akad egy fénykép
Előtör belőlem ezer emlék
A rosszat elnyomja a jó
Ezért olyan szívszorító
Nem sírok, már nincs miért
 E pár sor is csak törmelék
Törmelék egy emlékként
Mosolygok, mert megtörtént
Azért is, mert véget ért
Egy remény a szebb holnapért.

Túlzok...

Térdre rogyok, imádkozok
Istenem én nem változok!
Felállok és kiáltozok
Akármennyi imát hozok
Nem segít, de próbálkozok
Ha elmegyek majd hiányozok?
Sietve eltávozok
Ma mindenkit elátkozok
Bosszankodok, siránkozok
 Az életen elmélázok
Esik kint, bőrig ázok
Elég csúnyán meg is fázok
Délután majd kamillázok
Fájó torokkal teázok.
Este hamar párnát rázok
Ma már többet nem vitázok
Csak őróla ábrándozok
Epekedve vágyakozok
Rengeteget áradozok
Elalszok és álmodozok.

 Ne mond azt, hogy soha
Minden lehetséges
Gondold át mit mondasz
Ne légy nevetséges!
Menj mindig előre, a szerencsét keresd
Szeress másokat, és magadat is szeresd
Rossz idő sose törje kedved
Szárnyalj az esőben, ne kérkedj,csak tedd meg
Légy mindig boldog, mindenért hálás
Minden élet egy hatalmas áldás
Higgy magadban
Nevess gyakran
Bízz az agyban
Csókolj lassan
A múltad ne feledd
De éld mindig a jelened
Merj álmodni nagyot, merészet
Váltsd valóra az egészet
Élj úgy ha majd arcod ránccal lesz teli,
Fejedet fehér haj fedi
Elmondhasd, hogy éltél
És minden mi cél volt elértél!

 Elvesztem a szemében...

Hogy szólítsam? Hogy becézzem?
Elvesztem a szemében
Barna tekintetében
Elvesztem, mint táj a ködben
Elvesztem ó milyen könnyen
Hogy hívjam? Hogyan jó?
Hogy méltó legyen rá a szó?
Édesem vagy kincsem?
Ötletem sincsen.
Betörő vagy tolvaj?
Hívhatnám így joggal
Hiányzik egy részem
Mert ellopta a szívem.
Így nem tudok élni
Csak remegve félni
Hogy elhagyja egyszer
És megtörik a rendszer.
De ravasz voltam
Szívét loptam
Ügyes csellel 
Jó módszerrel
Ezzel élek
És remélek
A szíved vissza ne kérjed
Mert nálad hagyom az enyémet.

Voltam, aki voltam...

Voltam, aki voltam vagyok, aki vagyok
Ne a múltamat nézd, hanem azt, hogy most ki vagyok.
Ó Istenem teljesen kivagyok!
Néha úgy érzem, hogy egy senki vagyok.
Nem vagyok szent, de ezt nem is mondta senki
Ha engem nem tudsz, hát tudj mást szeretni!
Tudom hülye voltam, hogy hagytalak elmenni
Bolondság, de féltelek szeretni.
Élek mert megszülettem, nem tehetek róla
Nélküled a nevem vésik koporsóra
Hiányzol nagyon! Szerettelek tényleg!
Nélküled a pokolban végzem, úgy érzem
Nem értem...
Egy angyal vagy ki a bűntől jobban csábít
Nélküled már csak a pia ami számít
Elfogyott a pénzem és nincsen már drogom
Nélküled úgy érzem az életet eldobom
Voltam aki voltam, vagyok aki vagyok
Ne a múltamat nézd, hanem azt, hogy most ki vagyok.
Visszaemlékszem minden közös jóra
Az érintésekre és az első csókra
Nem felejtem soha, hogy a szemembe néztél
Megfogtad a kezem őszintén szerettél.
Meghasadt a szívem mikor elmentél
Tudom, hogy te mindig őszintén szerettél!
Behunyom a szemem még mindig azt látom
Mikor az utcán utánad kiáltok
Már a könnytől alig látok
De nem érkezik válasz.
Még a remény éltet de te csak előre ballagsz.
Megváltoztam, nem kamu, tényleg
Mindent eldobtam, mer szeretlek téged
Lehet most már késő, de elmondom neked
Ha azt mondom szeretlek nem hazudok neked!
Voltam aki voltam, vagyok aki vagyok
Ne a múltamat nézd, hanem azt, hogy most ki vagyok!

Szabadság 

A szoba közepén áll a kalitka
Benne van a bús és ritka
Színes tollú madár
Bár szép, de szíve magány
Egyedül van egymaga
Hiányzik az otthona 
Távolról érkezhetett
Magas fán fészkelhetett
Társaival repkedett
Gondtalanul élhetett
Régen úgy dalolt, mint egy angyal
Ma már csak rikácsol rekedt hanggal
És reménykedik kis szíve 
Elrepülne messzire
Kemény ám a kalitka
Kicsi csőre nem bírja
Kinyitná de nem tudja
A szabad létet szomjazza
Az egekbe szállni
Világot látni
Hazatérni
Újra élni
Ez az álma
Minden vágya,
De nem lehet...
Itt tartják az emberek.
És nem is gondolják, ő is érez
Mert nem beszél és nem kérdez
Csak bámul ki az ablakon
Egy napsütéses alkonyon.
Beletörődött sorsába,
De belehal nemsokára 
Önzők vagyunk mi emberek
Nekünk az kell ami nem lehet!
És semmi sem számít
Eltaposunk mi bárkit
Kinyílott a kalitka
A kismadár ezt nem tudja
Nem érdekli semmi sem
Boldog ő már odafenn.

Szeretlek örökké!

Sok mindent megbántam, de azt sosem fogom,
Hogy megismertem Őt egy kora őszi napon.
Mikor először láttam még nem is sejtettem,
Hogy Ő lesz kiért érdemes lesz felkelnem.
Mikor megölelt azt éreztem,
A megismerkedésünk nem lehetett véletlen.
Telnek a napok, múlnak a hetek
És teljesen beleszeretek.
Mire feleszmélek azt veszem észre
Ő lett életem legfontosabb része.
Semmi másom nincsen,
Csak Ő egyetlen kincsem
De nem is kell semmi,
Csak ne akarj elmenni.
Ne kételkedj többé,
Szeretlek örökké!

Méreg 

Keserű már, mi egykor édes volt
A szívemben tátong egy üres folt
Méreg és düh kavarog bennem
Átkozom a sorsot, hogy ezt tette velem
Szerelmünk egy gyümölcsfának érett termése
Lehullott és megrohadt egy szemrebbenésre.
Hangyák rágták szét, és undok férgek
Nem maradt más, csak a fájó méreg...